Majd 3 éve írtam utoljára. Akkor beszámoltam arról, hogy ismét teljes állásban a gyógypedagógiai óvodai csoportban kezdtem el dolgozni. Ez 2 teljes évig tartott nagy lelkesedéssel, lendülettel.  De a második év vége felé éreztem, hogy a teljes munkaidős állás már nem nekem való. Aki lelkiismeretesen felkészül naponta, az tudja, hogy az intézményben nincs vége a munkának. Otthon, sokszor még este 7 órakor is a számítógépen dolgoztam.
Ezek mellett még értekezletek, megbeszélések, rendezvények, és az osztályfőnöki feladatok, amik szintén napi   1-2 órát elvettek az időmből. Ez számomra 65 év felé járva már megterhelő volt. Így 2 év után elköszöntem az óvodától, az ovisoktól. 

Nem búcsúztam el teljesen az intézménytől, mivel nyugdíjasként még vállaltam heti 10 órát.

Jelenleg munkaidőmet a 6. osztályos egyéni tanrendes fiú tanításával töltöm. Ez egy egész más terület. Újabb kihívás számomra, hiszen nem beszél, bénulás miatt csak a jobb kezét tudja használni. Hamar megbarátkoztunk, és elfogadja a személyiségemet. Jól foglalkoztatható. Speciális feladatokat adok, és feladatlapokat készítek számára a gyakorláshoz, és hogy meggyőződjek az ismeretek elsajátításáról.
Nagyon jó humora van, aminek néha teret is engedek.

A félévi vizsgán jól teljesített. Büszke is vagyok rá! Még van másfél hónapunk. A tananyaggal jól haladunk. Bizonyára az év végi vizsgája is hasonlóan sikerül, mint az előzőek.

Dióhéjban ennyit magamról, a pályám, a munkám változásáról. Szükségét éreztem, hogy tájékoztassalak benneteket Kedves Követőim. Ígérem, hamarosan jelentkezek!

Már nagyon rég óta nem jelentkeztem, de most úgy érzem, be kell számolnom a mostani helyzetről. 

Még a nyár elején a régi munkahelyemről megkerestek, hogy visszamennék e szeptembertől dolgozni, mert nagy a pedagógus hiány. Gondolkodási időt kértem, mivel nem könnyű a döntés egy olyan családban, ahol szerető unokák várják mama ölelését. Kormányunk szeptembertől lehetővé tette, hogy közalkalmazottként is dolgozhatunk 1 évet nyugdíj megtartása mellett, nem csak megbízási szerződéssel. Úgy döntöttem, hogy vállalom az egy tanévet.

Intézményünk igazgatója felvetette, mit szólnék, ha ismét az egyik gyógypedagógiai ovis csoportot vezetném. Természetesen megdobbant a szívem, hisz ez volt életem legkedvesebb feladata, amiben igazán kiteljesedhettem. Végzettségeimből adódóan is (óvónő és gyógypedagógus) ez a feladat nekem, ami érzelmileg legközelebb áll hozzám.

Augusztus közepén már keresgettem a számítógépemen elmentett régi ovis dolgaimat. Új dekorációs képeket töltöttem le, és próbáltam visszaemlékezni a négy és fél évvel ezelőtti fejlesztő foglalkozások menetére, és tartalmára. 

Olyan izgatott voltam, mint a gyerekek, akik először lépik át az iskola küszöbét. Augusztus végén néhány nap belátogattam a csoportba. Szerencsére leendő kolléganőim (gyógypedagógiai asszisztens, és dajka) nagy gyakorlattal rendelkeznek, így nyugodtan támaszkodhattam rájuk minden téren. A csoportba érkező gyerekek felét is már jól ismerték, így kaptam tőlük alapos felvilágosítást róluk. Megbeszéltünk minden fontos dolgot a csoport működésével, a dekorációval kapcsolatban. Áttanulmányoztam a gyermekek szakvéleményeit, elkészítettem a napirendet, az éves foglalkozási tervet. 

Elérkezett az első nap, amikor végre találkozhattam a gyerekekkel. 
Nem csak ők, én is izgultam. De nem kellett volna. Mindegyik kisgyerek kedvesen fogadta közeledésem. Rögtön belevetettük magunkat a játékba. Igaz, a nevüket, jelüket még nekem is tanulnom kellett, de együtt gyakoroltunk a beszélgető körben. 

Beszélgető kör (énekelve tanuljuk, gyakoroljuk a neveket, jeleket)

Ma már  két hetet tudhatunk mögöttünk, és elmondhatom, hogy élvezet foglalkozni ezekkel a gyerekekkel. Mindegyik más, mindegyikben van valami kedves, szeretetre méltó tulajdonság. Beindultak a foglalkozások, és nagyon szeretik az új dolgokat. Igaz ki-ki a maga fejlettségi szintjén, de mindenben igyekeznek, hogy dícséretet kapjanak. 
Amikor nyugdíjba jöttem, úgy éreztem, hogy nagy szükségem van a megérdemelt pihenésre. De most, hogy visszatértem,  nem fáraszt a "munka", inkább feltölt a gyerekek szeretete. 
Nagyon hálás vagyok kolleganőimnek, akik maximálisan helyt állnak mellettem, és jól össze tudunk dolgozni. Úgy gondolom, tartalmas évnek nézünk elébe.

Ujjtorna "Kifordítom, befordítom"