Már nagyon rég óta nem jelentkeztem, de most úgy érzem, be kell számolnom a mostani helyzetről.
Még a nyár elején a régi munkahelyemről megkerestek, hogy visszamennék e szeptembertől dolgozni, mert nagy a pedagógus hiány. Gondolkodási időt kértem, mivel nem könnyű a döntés egy olyan családban, ahol szerető unokák várják mama ölelését. Kormányunk szeptembertől lehetővé tette, hogy közalkalmazottként is dolgozhatunk 1 évet nyugdíj megtartása mellett, nem csak megbízási szerződéssel. Úgy döntöttem, hogy vállalom az egy tanévet.
Intézményünk igazgatója felvetette, mit szólnék, ha ismét az egyik gyógypedagógiai ovis csoportot vezetném. Természetesen megdobbant a szívem, hisz ez volt életem legkedvesebb feladata, amiben igazán kiteljesedhettem. Végzettségeimből adódóan is (óvónő és gyógypedagógus) ez a feladat nekem, ami érzelmileg legközelebb áll hozzám.
Augusztus közepén már keresgettem a számítógépemen elmentett régi ovis dolgaimat. Új dekorációs képeket töltöttem le, és próbáltam visszaemlékezni a négy és fél évvel ezelőtti fejlesztő foglalkozások menetére, és tartalmára.
Olyan izgatott voltam, mint a gyerekek, akik először lépik át az iskola küszöbét. Augusztus végén néhány nap belátogattam a csoportba. Szerencsére leendő kolléganőim (gyógypedagógiai asszisztens, és dajka) nagy gyakorlattal rendelkeznek, így nyugodtan támaszkodhattam rájuk minden téren. A csoportba érkező gyerekek felét is már jól ismerték, így kaptam tőlük alapos felvilágosítást róluk. Megbeszéltünk minden fontos dolgot a csoport működésével, a dekorációval kapcsolatban. Áttanulmányoztam a gyermekek szakvéleményeit, elkészítettem a napirendet, az éves foglalkozási tervet.
Elérkezett az első nap, amikor végre találkozhattam a gyerekekkel.
Nem csak ők, én is izgultam. De nem kellett volna. Mindegyik kisgyerek kedvesen fogadta közeledésem. Rögtön belevetettük magunkat a játékba. Igaz, a nevüket, jelüket még nekem is tanulnom kellett, de együtt gyakoroltunk a beszélgető körben.
Beszélgető kör (énekelve tanuljuk, gyakoroljuk a neveket, jeleket)
Ma már két hetet tudhatunk mögöttünk, és elmondhatom, hogy élvezet foglalkozni ezekkel a gyerekekkel. Mindegyik más, mindegyikben van valami kedves, szeretetre méltó tulajdonság. Beindultak a foglalkozások, és nagyon szeretik az új dolgokat. Igaz ki-ki a maga fejlettségi szintjén, de mindenben igyekeznek, hogy dícséretet kapjanak.
Amikor nyugdíjba jöttem, úgy éreztem, hogy nagy szükségem van a megérdemelt pihenésre. De most, hogy visszatértem, nem fáraszt a "munka", inkább feltölt a gyerekek szeretete.
Nagyon hálás vagyok kolleganőimnek, akik maximálisan helyt állnak mellettem, és jól össze tudunk dolgozni. Úgy gondolom, tartalmas évnek nézünk elébe.
