Peti már egy éve ovis volt, amikor összehozott bennünket az új tanév. Szakértői véleményében a gyermekkori autizmust jelölték meg. Nehezen irányítható öntörvényű kisfiú, aki gyakran nagyon kedvesen tudott hízelegni. Akkor 5 éves volt.
Reggelente, amikor megérkezett, ököllel verte az ajtót, és ezt kiabálta: "Nem kell vadmacska, haza akarok menni!" (A vadmacska egy mesefilm szereplője volt.)
Nem volt teljesen szobatiszta. A pisilést a WC-be végezte, de a kakilással voltak gondjai. Amikor furán beállt, akkor már vittük ki a WC-re, mert tudtuk, hogy kaki jön. Vagy sikerült elcsípni, vagy nem. 
Reggel a játékidőben mindig lefoglalta magát. Volt, mikor csak bekapta szopós ujját, és elheveredett a babaszobai fektetőn, vagy épp a szőnyegen. Ha játszott, csak is egyedül játszott, babrált valamivel. Ha valamelyik gyereknél meglátott egy számára érdekes játékeszközt, azonnal elvette tőle. Ha ez nem sikerült, akkor agresszíven (pl. ütlegeléssel) reagált. Ha egy gyerek közelített hozzá, már féltette játékát és visított. Sokszor ok nélkül kiabálni kezdett, és nehezen lehetett megnyugtatni. Ha sérelem érte, szerette, ha megvigasztaljuk, megdajkáljuk. Olyankor könnyen megnyugodott.
Mereven ragaszkodott a megszokott dolgokhoz, tevékenységekhez. Filmrészleteket, meseszövegeket hangosan ismételgetett, zörejhangokat utánzott, és legtöbbször ugyanazokkal a játékokkal játszott. 

Játék közben nyugalomban

Kedvelt játékai az autók voltak, de szívesen kirakózott a Pötyi játékkal, és más hasonló, összeilleszthető játékokkal is, amiket sorba lehetett rendezni. Mindenben valami rendszert keresett. Ha megalkotta, az hatalmas öröm volt számára. Még az ételt is szétválogatta (pl. a rizs közül kiválogatta a borsószemeket, és sorba rakta azokat)
Érthetően beszélt, mindig kommentálta tevékenységét, a nap eseményeit. Név szerint szólított mindenkit ( vezetéknévvel együtt). Szókincse gazdag, mindig választékosan fejezte ki magát, amiket legtöbbször a mesefilmekből tanult. Innen eredt rendkívüli humora is. Élményeit nem mesélte el, de következtettünk azokra a mechanikusan ismételt mondataiból.

Ceruzafogása nem alakult ki, de néha sikerült helyesen fognia. Ollóval, segítséggel vágott. Nem szeretett rajzolni, színezni, bár néhány hónap múlva már színezett is. Szívesen festett felületet, az ecsetet marokra fogta. Félt a hangos zenétől, a szokatlan zajoktól. Olyankor mindig befogta a fülét és visított.

Mechanikusan ismételte a napokat, évszakokat, de nem tudta, milyen nap van, vagy volt tegnap. A téri tájékozódás fogalmait értette, néha helyesen is használta azok kifejezéseit. Mennyiséget helyesen megszámlált 16-ig. Mennyiségképe kialakult (4-5 tagú halmaz mennyiségét ránézésre megmondta). Mennyiséget viszont nem tudott létrehozni.
Nehezen volt motiválható. Sosem erőltettük részvételét a foglalkozásokon. Ha finom invitálásra nem akart részt venni, akkor engedtük a csendes játszásra. De gyakran észrevettük, hogy megállt a játékban és figyelte az eseményeket. Nem volt türelme a mesehallgatáshoz, még is a mozzanatokat megjegyezte. Csak a szemléltető képek vonzzák leginkább. A képek alapján kis segítséggel elmesélte a mesét. Az ének foglalkozásokat kedvelte, remek ritmusérzékkel rendelkezett. Kedvenc dala volt: "A part alatt" . Ehhez készítettünk nagy méretű szemléltető képeket. Azokat sorba rendezte a szőnyegen és egyedül végigénekelte.

Éreztük, hogy Peti mindig ingerült, állandó volt nála a bizonytalanság érzése. Erre vezettük vissza alkalmanként kitörő dührohamait. Mivel szerettünk volna biztonságot, és rendszert az életében, és mert hogy közeledett az iskolakezdés, így bevezettük nála a napirendi kártyák használatát. Kinyomtattam a színes kártyákat, lamináltam, hogy könnyen kezelhető legyen, és táblagyurmával rögzítettem. Ügyeltem arra, hogy minden tevékenységhez legyen megfelelő kártya. Minden reggel feltettük a szekrény ajtajára azokat a napi programnak megfelelően fentről lefelé haladva. Megtanítottuk Petivel, hogy melyik kártya mit jelent, és akkor mit kell csinálni. Örömmel sorolta végig a napi programot, és a végén tudta, hogy mikor mehet haza. Ez nagy biztonságot jelentett számára, hisz így már láthatóvá vált, hogy mi fog történnie vele egész nap. Egy egy foglalkozás, teendő után ő vehette le a kártyát, és megnevezte az újabb elfoglaltságot.

Részt vett a "Fűfej" készítésében
(háttérben a szekrény ajtaján láthatóak a napirendi kártyák)

Ezek után mindig részt vett a foglalkozásokon, (igaz, néha invitálásra) elvégzett minden kijelölt feladatot, majd boldogan szaladt a szekrényhez levenni a már elmúlt esemény kártyáját. A dajka és a gyógypedagógiai asszisztens nagy segítség volt ebben, hisz valamelyikőjük mindig Peti mellett volt, és figyelemmel kísérte Őt. Ha kellett, segítettek neki abban, hogy sikeres legyen a feladatainak elvégzésében. A napirendi kártya segítségével Peti egy előre látható rendszerbe került, ami számára kiszámítható, megnyugtató volt. Általa kiegyensúlyozottabbak lettek napjai.

Kutyaterápián boldogan

Peti azóta már iskolás. Egy integrált osztályban kezdte az első osztályt, de számára nem volt megfelelő. Most autista csoportban tanul. Jól érzi magát a saját közösségében, szépen írogatja a tanult betűket, jól halad a tanulásban. Ő is a helyére került.