Ez év március közepén ideiglenes pedagógusi (óraadói) munkám egyik napról a másikra megszűnt. Az emberek élete megváltozott. Nem mehettek ki a lakásból, nem csak az idős emberek, hanem a gyerekek sem, sőt sok felnőtt is otthon dolgozott. Ezt a rendkívüli helyzetet a COVID-19 vírus megfékezése miatt rendelték el. Ez az állapot szükségszerűvé tette az iskolákban a digitális oktatás gyors megszervezését, bevezetését.

1. Óriási felelősség hárult a pedagógusokra. 
A tananyagot át kellett alakítaniuk úgy, hogy a gyerekek számára (személyes találkozás nélkül is) egyértelmű legyen, és ha szükséges, a szülő is tudjon nekik segíteni. Elő kellett teremteniük az ismeretek közlésének formáját, lehetőségeit, és a számonkérés módjait. Iskolánkban nagyon sok családnál nincs számítógép, internet. Így ezekkel a hiányosságokkal számolva kellett megszervezniük a "távoktatást", eljuttatni mindenkihez a tanórák anyagát, feladatait.

2. A gyerekeknek még nehezebb lett a helyzetük. 
Az iskolai tanórákon megszokták, hogy a tanár mindig ott van mellettük, segítséget kérhetnek, hibákat javíthatnak. Szükségük van a visszacsatolásra, dicséretre, biztatásra. Jelen helyzetben főleg egyedül, jobb esetben szülői felügyelettel, segítséggel kellett elvégezniük feladataikat. Csak a szüleikre, vagy épp nagyobb testvéreikre számíthattak. Meg kellett tanulniuk az önálló feladatvégzést. Ez a sajátos nevelési igényű gyerekek nagy részénél óriási nehézséget okozott. 

3.  A szülők feladatai megszaporodtak. 
Otthon volt a gyermeke, több gyermek esetében mindegyik. Be kellett osztaniuk az időt, mikor melyik gyermek mehet a számítógéphez tanulni (már ha volt gép és NET otthon). A kisebbeknek szülői segítségre volt szükségük. A feladatok elvégzését ellenőrizniük kellett, és továbbítani a tanítók, tanárok felé. Ha a családban volt óvodás, azzal is külön kellett foglalkozni, igényelte is, mivel az oviban megszokták az állandó elfoglaltságot. Ha több gyermek mellett valamelyik, vagy épp mindkét szülő home office dolgozott, akkor borzasztó nehéz volt összehangolniuk a mindennapjaikat. Ki mikor segít a kisebbeknek, a szülő mikor végzi el a munkahelyi feladatait, és ne adj Isten még a család étkeztetését is be kellett sűríteni a programok közé. 

A rendkívüli helyzet próbára tett minden korosztályt, mindenkit. Az idős emberek nem találkozhattak szeretteikkel, ismerőseikkel. Hónapokon keresztül magányban kellett élniük. 
A dolgozó felnőtteknek is szembesülnie kellett azzal, hogy hiányzik a kollektíva, a munkahelyi közösség. Otthon pedig más rendszerben kellett, hogy működjön a családjuk élete.
A gyermekek mozgásigényét is valamilyen formában ki kellett elégíteni. (főleg emeletes házban lakó családoknál nem volt egyszerű)

Ez a veszélyhelyzet megtanított arra bennünket, hogy legyünk elővigyázatosak, többet törődjünk családtagjainkkal, figyeljünk embertársainkra, ha szükséges, önzetlenül segítsük őket.