Mint az előzőekben már írtam, megszerveztük a speciális fejlesztő óvodai csoportot, ahova több gyermek a korai fejlesztésből került be. Az elkövetkező években (a 90-es évek végén) több éven keresztül már két csoportot működtettünk. Városunkban a csökkenő gyermeklétszám miatt óvodai csoportok szűntek meg. Iskolánk egyre kisebb területet kapott, és így adódott egy lehetőség: bekerültünk egy helyi többségi óvoda megüresedett csoportszobájába. Ideális környezet volt óvodásaink fejlesztéséhez.
Csoportom (9 gyermek) összetétele elég változatos volt. Volt közöttük ép értelmű, de súlyos magatartászavaros, hiperaktív, súlyos mozgássérült, (aki gurult, néha mászott) pelenkás, bilire szoktatós, Down szindrómás, autista, és főleg megkésett beszédfejlődésű gyermek. Kor szerinti megoszlásuk: 3 éve kortól 6-7 éves korig. Ehhez a csoporthoz szerencsére kaptam egy asszisztenst és egy dajkát is, így könnyebb volt összehangolt, és még is differenciált munkát végezni.
A helyi óvoda vezetője szeretettel és nagy empátiával fogadott bennünket. Az egész óvoda dolgozói elfogadták gyermekeinket, toleránsak voltak irántuk. Az udvaron együtt játszhattak a problémás és az egészséges gyerekek.
Beszédértést, beszédfejlesztést napi szinten végeztünk. A rongylabda célzott dobásával a gyerekek bátorságot merítettek a beszélgetéshez. A beszélgető körbe azokat is bevontam, akik nem beszéltek, de az egyszerű kérdéseimre valami módon (nonverbális eszközökkel) reagáltak. A fejlettebbek már mondatokkal fejezték ki magukat.
A mindennapi mozgásra nagy szükségünk volt, mivel sok, nagy mozgásigényű gyermekkel dolgoztunk. A mozgássérült gyermeknek a szülőktől bekértünk járókeretet. Egy idő eltelte után felállt, és a keret segítségével végezte az álló gyakorlatokat. Az óvodától kaptunk heti egy alkalommal lehetőséget, hogy a tornateremben tornázhassunk. Akkor az óriási teret kihasználva jó nagyot tornáztunk. Ilyenkor mindig elvégeztük a Rózsáné Czigány Enikő (a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola tanára) által megismert „Varázs utca” gyakorlatait, ami nagy hatással volt a gyermekek beszédfejlődésére. Volt, amikor hárman próbáltuk elsajátíttatni egy gyerekkel pl. a kúszás technikáját. Bevallom, mindannyian jól beleizzadtunk a műveletbe. Tanév végére szépen beindult a gyerekek beszéde, egyre többet, és érthetőbben fejezték ki magukat.
A foglalkozásokat hetente egy téma köré építettem fel. Minden foglalkozás valahogy kapcsolódott a heti témához. Manuális tevékenységet viszont igyekeztünk napi szinten végezni, mivel a problémás, sérült gyermekeknek még nagyobb szükségük van a finommotorika fejlesztésére, és a vizuális elsajátításra.
Egyik gyermekem súlyos beszédsérült volt. A matematikai műveleteket viszont pillanatok alatt értelmezte, és a feladatokat megoldotta. A helyi óvoda vezetőjével megbeszéltük, hogy ezt a kis fiút beintegráljuk a többségi óvoda nagycsoportjába, a matematika foglalkozásokra. Sikeresnek könyveltük el ezt a kezdeményezést. (Ezt a kisfiút iskolás korában matematikából léptettük. Egy év alatt 2 év követelményét teljesítette)
Differenciált fejlesztésre szinte mindig minden nap sort kerítettünk. Amikor az iskolára felkészítés folyt, addig a dajka néni az autista gyermekkel külön foglalkozott (pl. ollóval vágtak, ragasztottak, párosítottak, halmazokat alkottak), az asszisztens pedig a fiatalabbakkal végzett manuális tevékenységet. Természetesen minden az adott témával kapcsolatosan. Nap mint nap rengeteg eszközt készítettünk elő, hogy minden gyermeknek megfelelő feladata legyen.
Az ép értelmű, magatartás zavaros gyermekeink a normál iskola első évfolyamán kezdhették meg tanulmányaikat. Szépen felkészültek az iskolai követelményekre, és a magatartásuk is valamelyest rendeződött. Ez bizonyította, hogy nagy szükség volt a speciális óvodai csoportunk munkájára.
A mozgássérült gyermekünknek is normál általános iskolát kerestünk. Igaz, finommotorikája sosem volt megfelelő, de a számítógép világában a gép használatára alapoztunk. Szerencsére volt egy általános iskola, amelyik befogadta, és biztosították neki a tanulásához szükséges speciális feltételeket. Ott végezte el a 8 évfolyamot.
A fejlesztő csoport célja nem az volt, hogy feltöltsük a „kisegítő iskolákat” gyerekekkel, hanem az, hogy minden gyermek kapja meg a neki szükséges folyamatos fejlesztést, és az óvodás időszak után megfelelő helyre kerüljön, hogy sikeresen kezdhesse általános iskolai tanulmányait.
Következő bejegyzés:
http://martigyogypedagogus.blog.hu/2018/07/11/kapcsolatom_a_szulokkel_avagy_a_pedagogusi_empatia
