Napközis munkám közben 1993 januárjában befejeztem tanulmányaimat a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán, és így hivatalosan is oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár lettem. Még ebben az évben szeptemberben iskolánkban két évfolyam kis létszáma miatt össszevont osztályt kellett indítani, így az akkori igazgatónk augusztusban megkérdezte, hogy vállalnám-e egy összevont osztály tanítását, vagy pedig maradnék napközis csoportban. Mivel szeretem a kihívásokat, így természetesen az összevont 3-4. osztály ( 13 tanuló) tanítását választottam. Az osztályban voltak állami gondozott gyerekek, de volt, aki autista volt, és nem beszélt hangosan (pedig tudott), volt epilepsziás tanuló is. Minden közismereti tantárgy tanítása az enyém volt. Tanulmányoztam a tanterveket, írtam a tanmeneteket, gyűjtöttem a feladatlapokat, lelkesen készültem az osztályom fogadására. A nehézséget az okozta, hogy összevont osztályról volt szó, így az órákon egyik évfolyam sem unatkozhatott. Az iskolánkban az utóbbi 10-20 évben még nem volt ilyen, így tanácsot sem kérhettem, csupán a törvények adta szabályok betartása mellett saját józan eszemre, saját ötleteimre hagyatkozhattam.
Tanítás az összevont osztályban:
Közvetlen óra (amikor a pedagógus, az adott tantárgy tanítási óráján, a tanítás-tanulás folyamatában meghatározó szerepet tölt be, a tanítási órát közvetlenül irányítja.).
Önálló óra (amikor az adott tantárgyból megtervezett feladatsor szerint a gyermek tanulását taneszköz, algoritmus, közvetett irányítással befolyásolja).
Közös közvetlen óra (amikor a pedagógus azonos tantárgyból több osztály számára tervezett tananyagot dolgoz fel a tanulási folyamat közvetlen irányításával).
Az órákra a felkészülés sok időt vett igénybe. Nem csak az évfolyamok tananyagára kellett figyelnem, hanem arra is, hogy a gyerekek értelmi képességei milyen szinten vannak. Az önálló órákra az egyéni feladatokat ezek figyelembevételével kellett megalkotnom. Amelyik osztálynak közvetlen órája volt, addig a másik osztály önálló feladatokat végzett, természetesen az én állandó felügyeletemmel, ellenőrzésemmel.
A tanmenetekben a tananyagokat párhuzamba állítottam, így a két évfolyamnak, ha csak lehetett, hasonló témájú tanagyagjuk volt. Így a tanagyagot a negyedikeseknek magasabb szinten tudtam tanítani, és mellette a harmadikosok is elsajátították a saját ismereteiket. Szerettem, amikor közös téma volt, és mindkét osztályt taníthattam egyszerre, természetesen differenciálva.
Előnye volt, hogy egymás óráin sokat tanultak, gyakorolhattak a gyerekek. Talán mélyebb volt az elsajátítás.
Gyakorolhattam az osztályfőnöki teendőimet is. Mindig szerettem a gyerekek között lenni, így nem esett nehezemre szünetben is velük maradni. Sokat sétáltunk, kirándultunk a környéken, és ami a legfontosabb, sokat beszélgetünk. Jó kis közösség formálódott a szemem láttára.
Még az 1993-as tanévhez kötődik a speciális óvodai csoportunk megszervezése is.
Barátnőm, kolléganőm korai fejlesztést tanult. Lakóhelyünkön sikerült neki beindítani a 3 év alatti gyermekek korai fejlesztését, és elgondolkodott azon, hogy 3 év után mi lesz ezekkel a gyerekekkel. Mind nem mehet normál óvodába, hisz még nem tart ott, de az óvodai fejlesztésre szükségük lenne. A fenntartónk egy ilyen "speciális" óvodai csoport indításához nem adhatott engedélyt, mivel a törvény nem adott erre lehetőséget. Mi a kolléganőmmel elutaztunk Budapestre a Közoktatási Minisztériumba, és ott megkértük a csoport indításához az engedélyt. Szakmailag nagyon határozottak lehettünk, mert sikerrel jártunk. Így már az 1993/94-es tanévben iskolánkban indulhatott speciális óvodai csoport, amiben részt vehettek olyan gyerekek, akiknél valamilyen részképesség kiesés, vagy megkésett beszédfejlődés, vagy épp értelmi fogyatékosság állt fenn. A "korais" kolléganőm vezette a csoportot speciális fejlesztési módszerek alkalmazásával, és természetesen óvónői segítséget nyújtottam neki az óvodai életről.
Következő bejegyzés:
http://martigyogypedagogus.blog.hu/2018/07/11/egy_specialis_fejleszto_ovoda_mukodese
