A szakközépiskolai bizonyítványom kézbevétele után örömmámorban úsztam. Folyamatosan mosolyogtam. Még számomra is hihetetlen volt, hogy ÓVÓNŐ lettem. Hiába volt nyár, már is dolgozni akartam. 
Egyik kívánságom az volt, hogy abban az óvodában dolgozhassak, amelyikben én is jártam gyermekkoromban. Kérésemmel felkerestem a vezető óvónőt, és biztató választ adott. Június 1-től már a régi óvodám óvónője voltam. A nyáron kirándulásokat, nyári programokat, tartalmas elfoglaltságokat szerveztünk a gyerekeknek. Én pedig ismerkedtem az új környezettel, a kolléganőkkel, a szülőkkel, a teljes óvodai élettel. 

Augusztusban nagy csalódás ért. Azt gondoltam, hogy mivel már óvónő vagyok, majd saját csoportot kapok szeptembertől. Sajnos nem így lett. Beosztottak egy középső csoportba délutános óvónőnek. Nagyon szomorú voltam emiatt, de rájöttem, hogy a vezető óvónő jól döntött. A kolléganőim már több éves gyakorlattal rendelkeztek, csak én voltam pályakezdő, így az első évem a tapasztalatszerzés, a tanulás éve volt. Ez idő alatt sok praktikát ellestem az idősebb óvónőktől.

Egy év után teljesült másik kívánságom, ami előreláthatóan hosszútávú feladattal bírt. Saját kiscsoportom lett.  (A kiscsoportnak azért is örültem, mert megvolt rá az esély, hogy 3 évig dolgozhatok velük, így még jobban le lehet mérni fejlődésüket.) Repestem az örömtől, hogy végre én nevelhetem, taníthatom a gyerekeket, hogy kipróbálhatom magam. Augusztusban már gyűjtőmunkát folytattam, lelkesen készültem az új feladatra. 
Szeptember elején cumival, cumisüveggel, pléddel, pelenkával, sírással elválva édesanyjuktól, megérkeztek a gyerekek. Nagy részük beszoktatós volt, így nem úgy sikerült minden, ahogy terveztem. De működött az "átprogramozás", és a gyerekek megnyugtatása, dajkálása volt a legfontosabb feladatom. Egyik alkalommal egyik édesanya telefonhoz hívott (volna), de a dajka nénivel közöltem, hogy nem tudok mozdulni, mert legalább 3-4 kisgyerek csüng rajtam. 
A kiscsoportban 38 kisgyerek járt. 38! Igen, 38! Nem írtam el. (Abban az időben országosan sok kisgyerek született.) Fektetésnél alig tudtunk eljárni az ágyak között, mindenütt fektető volt. A csoportban 6 gyerekasztalnál ültek a gyerekek, de tízóraizásnál volt, ahol 7-7 gyerek is helyet foglalt. Azoknak a gyerekeknek, akiknek az édesanyja másik babával GYES-en volt, még ebéd előtt haza kellett mennie a helyhiány miatt. 

Október végére a gyerekek nagyon szépen megszokták a helyzetet, hogy az óvodában kell lenniük, megszoktak, és elfogadtak bennünket (dolgozókat) is. A foglalkozások iránt érdeklődtek, várták, mikor mutatok, mondok valami érdekeset, tehát beindult az óvónői munkám. (A részletekről a következő jegyzetben írok)

Két éves munkaviszony után kezdhettem meg felsőfokú óvónői tanulmányaimat a Szarvasi Óvónőképző levelező tagozatán.  Két évvel később kezembe vehettem az első diplomámat. Ezzel már "igazi" óvónőnek éreztem magam. 

Következő bejegyzés:

http://martigyogypedagogus.blog.hu/2018/07/11/egy_kicsit_a_szakmarol